Egy lány, öt csalódás 6/2

VARÁZSLATOS HANGHATÁS

Voices are closed

-Szia – köszönt rám az idegen.
-Hjahjj… - hátráltam, mert megijedtem, de gyorsan rendeztem vonásaimat – Vagyis, sziia! Jessica vagyok. – mosolyogtam.
-Jessy… milyen gyönyörű név, akárcsak az, aki viseli. – bókolt, majd bemutatkozott – Én, pedig Louis… Louis Tomlinson.
-Köszönöm a rózsát - mondtam miközben bámultam a horizonton lemenő nap utolsó sugarait.
-Milye... Jaaa... hogy azt a rózsát, szívesen, elvégre kiérdemelted.
-Mégis mivel? - nevettem bele mondatomba.
-A szépségeddel - mondta egy kacsintás és egy édes mosoly kíséretében.

Hogy ez a fiú, milyen romantikus, amúgy biztos vagyok benne, hogy valójában nem ilyen csak tényleg a szerelem városa bolondítja meg a szerelmes szíveket! Habár, ki tudja. Rákérdezek.

-Mond te mindig ilyen romantikus vagy?
-Csak Párizsban, nem egészen az én asztalom ez a romantika dolog, én inkább élni szeretek és hülyülni. - válaszolta zsebre tett kézzel.

Én meg csak álltam ott bambán és néztem ki a fejemből- TUDTAM - merengésemből egy újabb kérdéssel húzott vissza a valóságba.

-Miért nem alszol ilyen későn?
-Mert nem tudok. - grimaszoltam, amit ő félre is értett, mert rögtön mentegetőzni kezdett.
-Ne hargagudj, hogy felébresztettelek...
-Neeem... nem... dehogy is, csak szimplán nem tudok, lehet túl fáradt vagyok az alváshoz. - nevettem - Viszont te varázslatosan énekelsz!

Tényleg varázslatos volt, az szívem mintha átmelegítette volna hűs testem, a hangjegyek mintha kézzel foghatóak lettek volna. A csendes homályba felbukkant némi fény, mely utat mutat a világosságba. Felszabadultság és az az érzés, hogy éjjel nappal csak tombolni akarsz, vagy épp a szerelmed karjaiban hallgatni a lágy zenét, miközben ő csöndesen suttog a füledbe. Hümm...

-Hát köszönöm... sokat dolgozom rajta. Szívesen eléneklem még egyszer csak neked, csak most, csak ezen a csatornán! - nevetett - Állj hátrébb...- mondta, majd nekifutáshoz készült.
-Héé... Állj! Mire készülsz? - estem egyik kétségből a másikba, mert biztos voltam benne, hogy ennek rossz vége lesz!
-Át megyek hozzád- válaszolta a legnagyobb higgadtsággal, mintha nem is lenne alattunk a 16 méter mélység.
-Te megőrültél?- kiabáltam - Tisztában vagy vele, hogy a 8.-on vagyunk?
-Nem számít, előző életemben Supermen voltam.
-Na persze, kérlek ne csináld! - még láttam ahogy nekifut, de nem akartam látni a végét, úgyhogy a szememet eltakarva izgultam Louis életéért. Már majdnem sírtam.
-Hahó túléltem...- vette le a szememről a kezem.
-Te hülye... - boxoltam bele a mellkasába - Alig 10 perce ismerlek és már is temetésre kényszerítesz? Bolond.
-Nyugii! - mondta, miközben magához húzott és megölelt.

Ahogy ölelt, éreztem a parfümje illatát, ami elegáns ugyanakkor játékos hatás keltett bennem. A karjai erősek és a mellkasán is domborodtak a feszes mellizmok. Jó kiállású fiú volt, talán még a háborúban is megállta volna a helyét! XDDD

-Szóval kezdhetem?- tartotta az orrom elé a papírt.
-Várj - leültem a székre, a lábamat keresztbe téve kihúztam magam, az orromat az égnek szegezve picsagörcsbe állítottam a csukló - így jó lesz? -nevettem.
-Tökéletes Madmaselle - megfogta a kezem letérdelt és kezet csókolt - Minő alkalmatosság, kegyed bőrének banán illata van.(Banános tusfürdő)
-Ohh - afektáltam - talán nem szereti a banánt? - húztam fel a szemöldököm.
-Hogyne szeretném, de most nem e miatt vagyok itt, kérjen meg Madmaselle.

Mit kérjek meg? A kezét? Vagy most mire gondol? Ja leesett... oké.

-Ohh... Mösszjő el dalolná nekem az  imént hallott dalt?
-Örömömre szolgálna a ha velem énekelne.
-Mi?- lepődtem meg szerepemből kiesve - én nem...
-Shhh... - tette számra a kezét - Csak figyelj!

Innentől kezdve órákon keresztül csak énekeltünk, táncoltunk és élveztük egymás társaságát. Nagyon jól éreztem magam, talán ilyen jól meg sosem ez előtt! Mikor már nagyon későre járt, úgy döntöttünk nyugovóra hajtjuk fejünket... Khmm.. Persze külön külön... A Supermen visszarepült saját hajlékába, de mielőtt be ment volna, még átkiáltott hozzám.

-Holnap reggel... illetve ma reggel várlak a kantinban és elviszlek reggelizni!
-Úgy érted... örülnél, ha velem töltenéd a reggelit?
-Igen, igen úgy! -nevetett - Akkor reggel... 7-kor... Jó éjt hercegnő.
-Jó éjt Louis!

Tudtam, hogy még egy darabig, nem fogok tudni elaludni, így hát takaróba burkolózva visszaültem a kerti székre és annyiszor lejátszódtak bennem, a mai jelentek, míg a végén elszunyókáltam. A következtetés, amit a mai napról levontam, csak annyi volt! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ...♥

Egy lány, öt csalódás 6/2

VARÁZSLATOS HANGHATÁS

Mysterious Boy

Következő úti cél Kréta szigete, de úgy döntöttem megállok félúton és eltöltök egy kellemes hetet Párizsban, a szerelem városában. Az a hír járja, hogy ezen a helyen, mármint Franciaországban, még a legdurvább szívek is meglágyulnak. Hihetetlen sok látnivaló van, ahol rengeteg új élményben lehet részesülni. Talán ezért vonz ez a hely? Az élmények miatt? Ki tudja? Na de ez most tökéletesen lényegtelen.

Az első napomat, csak látnivalóknak és a városnak szenteltem. Nagy nehezen ki  is béreltem egy taxit aznapra, de így sem volt könnyű dolgom, mivel egy szót sem tudtam franciául.

-Elnézést…ömm… Möszjő… el szeretnék menni ide… - mutattam a sofőrnek, egy firkát, ami a diadalívet akarta ábrázolni. Ő csak nézett rám nagy boci szemekkel, nem értette, hogy mit akarok.

-Áhh a francba! – mérgelődtem, majd eszembe jutott, hogy nálam van a kisokos kalauzom. Onnan meg tudom mutatni a képet.

Alig fél órába telt, már is ott álltam a diadalív lábánál. Kiszálltam a taxiból, majd előre sétáltam a téren, hogy megfelelő szögből tudjam fényképezni, az építményt. KATT-KATT-KATT, csak úgy pörögtek a képkockák. Elegendő képet csináltam, tehát visszanéztem az imént készítetteket, hogy töröljem a kevésbé jókat. A bagy keresgetések közepette, ráakadtam egy különösképpen ékes darabra, majd felnéztem a kamerámból.

-Hű de gyönyörű!
-Akárcsak te. – szólalt meg egy hang a fülem mellet.

Hirtelen megfordultam, de nem állt ott senki. Fura biztos csak képzelődöm, és a lelkiismeretem válaszolgat. Hahaha. Mikor visszafordultam, egy nálam fél fejjel magasabb fiú állt, egy rózsát nyomott a kezembe, majd rám kacsintott.

-Milyen aranyos ebben a szerelésben – jelentettem ki magamnak, miközben beleszagoltam a vörös rózsa szirmaiba.

A fiún, fehér vászoncipőt, szürke pólót, fekete kantáros (huzentróglis) gatyát viselt, barna haja csinosan oldalra fésülve, arcán aranyos, ugyanakkor sejtelmes mosoly ült. Istenem, de édes, még mindig a hatása alatt voltam, mikor feleszméltem ábrándozásomból a fiú már nem volt sehol.

Fürkésztem a teret, de nem láttam mást, néhány ajándékbódénál és a sok szerelmesen andalgó párocskánál. Egy idő után feladtam a keresést, el is fáradtam így hát leültem a hozzám legközelebb álló padra, rá fél percre megláttam a fiút, amint épp gerléket kerget. Várjunk csak, jobban megnézve a jelenetet, talán nem is hajkurászta őket, hanem inkább a galambok kergették őt. Jót nevettem a látottakon, viszont mikor oda akartam menni hozzá, jött a francia sofőr, hogy eleget időztünk itt, jobb lenne, ha továbbállnánk. (mindezt, Activityzve).

Elindultunk a szálláshelyre, mire odaértünk, addigra már beesteledett. Rendeztem a számlákat, a taxissal és a hotellel is, mire közölték velem, hogy a legfelső emeletem található a Luxus lakosztályom. DEJÓÓ, most mászhatok fel odáig. Repestem az örömtől, mit ne mondjak. Miután nagy nehezen felcammogtam, körül sem néztem a lakosztályba, hanem egyből beálltam a zuhany alá, hogy minél előbb bezuhanhassak a pihe puha ágyba. Miután befeküdtem az előbb említett kényelmes ágyba, nem tudtam elaludni. Órákig forgolódtam, tehát elhatároztam, hogy ma a teraszon töltöm az éjszakát. Ki is mentem a kedvenc bögrém, benne tűzforró csipkebogyó tea társaságában, és helyet foglaltam a kovácsoltvas szép mintázatú széken. A kilátás gyönyörű volt, a horizonton a lenyugvó nap halványan ott derengett még az égbolton, de már a csillagok is megjelentek. A város fényei csak úgy ékeskedtek, de mind közül a velem szembe lévő Eiffel torony ékeskedett. Már majdnem elbóbiskoltam, mikor a mellettem lévő terasz ajtaja kivágódott. Abban a pillanatban a földre zuhantam és belekapaszkodtam a balkon egyik vastagabb oszlopába.

-Ezt nem hiszem el, nem megy ez most nekem. – hallatszott át a teraszról – Hiányzik valami. Valami ami… Áhh… Na még egy próbát.

I won't let these little things 

Slip, out of my mouth, 

But if it's… 

A bögrémet szorongatva hallgattam a sarokba az éneket, ami elképesztően hangzott, nem bírtam ki… annyira kíváncsi voltam ki is ez a dalos pacsirta, hogy átkukucskáltam a perem fölött. Igen csak meglepődtem, hisz ő adta nekem a rózsát a téren. Annyira csábított a dal, hogy hangosan felsóhajtottam.

-Varázslatos hanghatás!

Mihelyst kimondtam, a fiú abbahagyta az éneklést, és felém pillantott, én gyors lehúzódtam és lapultam amennyire csak lehetett. Vártam egy pár percet, mikor ajtócsapódást hallottam, újra felkapaszkodtam a peremre, de ekkor két türkizkékeszöldes szempárral találtam szembe magam.

-Szia – köszönt rám az idegen.

-Hjahjj… - hátráltam, mert megijedtem, de gyorsan rendeztem vonásaimat – Vagyis, sziia! Jessica vagyok. – mosolyogtam.

- Jessy… milyen gyönyörű név, akárcsak az, aki viseli. – bókolt, majd bemutatkozott – Én, pedig Louis… Louis Tomlinson.

Egy lány, öt csalódás 6/1

HÓFÖDTE CSODÁLAT

Bye Bye Ireland

Az este további részében csak egymással foglalkoztunk, de több csók nem csattant el köztünk. Nem akartam... Nem azért mert nem esett jól, hanem mert tiszteletben akartam tartani az elveimet, és amúgy sem állok készen egy új kapcsolatra. Ezen az estén nagyon közel álltam hozzá, hogy a barátság átcsapjon valami sokkal erősebb érzésbe… Gyengülök, egyre csak kívánom Niall ölelését és csókjait amivel beborítja arcom minden felületét. Nem tudom, még meddig tudom türtőztetni magam, hogy ne adjam át magam neki, mint testben, mind lélekben. Remélem, vagyis inkább merem ajánlani magamnak, hogy ez is egyfajta fellángolás legyen, akárcsak a régi kapcsolataimnál, már ha azokat lehet annak nevezni. Szánalmas egy kislány voltam akkoriban, de most, úgy érzem egyfajta fordulatot vett az életem, mert rátaláltam arra az emberre, aki mellett teljes biztonságban érzem magam, és most nem szerelemről beszélek, hanem a legszorosabb barátságról, ami valaha létezett!

A csókot követően, Niall elvitt egy helyre, ahonnan belátni az egész várost és a hegyek mögött megbúvó sarki fényeket. Az ég sziporkázónak tűnt a színes fénycsóvák végett. Meseszép volt, úgy éreztem maham, mintha haza értem volna hosszú utazásomból, de tudtam ez csak ábránd, mert holnap tovább kell állnom innét, és ezt valahogy meg kell mondanom Niallnek is.

-Niall… figyelj… - kezdtem bele mondandómba kissé bátortalanul.
-Hümm? – válaszoltam, de továbbra is a fényeket nézte.
-Elmegyek.
-Jól van mennyünk, úgy is eleget láttam már a fényeket. – majd felállt és összehajtogatta a kockás plédet, ami védett minket a fog vacogtató hidegtől!

-Nem érted – állítottam meg – Én holnap elmegyek… Itt hagyom Írországot.Határszünet, Niall lefagyott… 

Most mi van? Gondoltam magamban. Csak nézett rám, mint egy idiótára aki most szökött az elmegyógyintézetből és nem tudja hol van. Végül elkezdett velem kiabálni.

-Micsoda? – kérdezte – Nem teheted ezt velem – kalimpált össze vissza a kezével, megkerülte a kocsit, szétrugdosta a hókupacokat, végül földhöz vágta a takarót.

-Te is tudtad, hogy ez nem fog örökké tartani.

-Nem, de tudtad… de neeem… nem mehetsz el, nem hagyhatsz itt...
-Kérlek ne nehezítsd meg…- odamentem hozzá és megfogtam a kezét, de ő szó nélkül elrántotta és beült a kocsiba, amivel ide jöttünk, ha netán tán nem említettem volna.

A kocsiban fagyos volt a hangulat, egy szót sem szóltunk egymáshoz. Nem értettem Niall viselkedését, hogy lehet ennyire önző és gyerekes? Mikor megérkeztünk a Hotelhoz, kiszálltam és visszahajoltam a sofőrülés ablakába.

-Nem értem miért kell így elválnunk egymástól, de tiszteletben tartom a döntésedet. Nagyon hiányozni fogsz nekem. – mondtam elfúló hanggal, már a sírás fojtogatott.

-Mikor mész? – kérdezte, de még mindig nem tisztelt meg a tekintetével.

-Holnap reggel. 6-kor indul a gépem.

-Akkor jó utat. – mondta egy erőltetett mosoly kíséretében.

- Kösssz… szia.

Még le sem vettem a könyökömet a kocsi ablakából, már el is hajtott nagy farolások közepette. Elképesztően rosszul esett Niall viselkedése, azt hittem ennél többet jelentek neki, de már tudom, hogy csak megjátszotta az érzéseit és nem jelentek neki az ég egy adta világon semmit sem. Sírni akartam, de nem ment. Még mindig az éjszaka járt a fejemben… és próbáltam arra koncentrálni, hogy úgy emlékezzek a fiúra, mint mikor önfeledten kacagtunk a nagy semmin bele az éjszakába. Gyorsan lezuhanyoztam, majd lefeküdtem, mivel alig 5óra múlva kelnem kell, hogy tovább állhassak.

Hajnalban felkeltem és ránéztem az órára. OMG!! 4:30? Fél órán belül, kint kell lennem a repülőtéren! Mit a tornádó úgy készültem el a reggeli teendőkkel, gyorsan taxit fogtam és már kint is voltam a repülőtéren. Miközben utaztam átgondoltam az itt töltött csodás perceket és mélységesen sajnáltam, hogy a tegnapi napom úgy végződött ahogy végződött. Most sírtam… nem bírtam tovább. Szörnyen fog hiányozni az Ír manóm és még a kapcsolatot sem tudom vele tartani, ugyanis számot azt nem cseréltünk!

Beléptem a reptér épületébe és körülbelül 100 vagy inkább több száz rózsa borított mindent és közönségek rengetege figyelt engem. Nem értettem mi történt, de mikor Niall kilépett az egyik nagyobb Rózsa halom mögül, mindent megértettem. Lerogytam csomagjaimra és kifakadt belőlem a sírás, egyszerűen nem tudtam abbahagyni, ugyanakkor fogalmam sem volt, hogy miért is sírok. A gesztus miatt, vagy mert itt kell hagynom őt! Mikor felnéztem Niall már ott volt mellettem.

-Ne haragudj rám a tegnapiért, egész este gondolkoztam és rájöttem, nem engedhetlek el így téged. Azt szeretném, hogy úgy emlékezz rám, mint a legjobb barátodra, és ne úgy, mint egy sértődős majomra. Nem akarom, hogy elmenj. Bár csak maradhatnál. – mondta miközben ott guggolt előttem, és törölgette a szemeimről a leázott festéket.

-Nagyon bántott, a tegnapi viselkedésed, de ezennel megbocsátok. Bár csak maradhatnék, de nem lehet. Nagyon nagyon fogsz hiányozni! – mondtam hüppögve, majd szorosan átöleltem és beszívtam a fiú friss illatú parfümét, hogy valami emlékeztessen rá. A kedvenc parfümöm férfi változata.
-Ezt még szeretném neked adni, hogy mindig emlékeztessen rám. – előhúzott zsebéből egy karkötőt, amin egy nagy hotdog díszelgett.

Elnevettem magam.
-Tudod, hogy mindig emlékezz az éhenkórászra. – kacsintott.

-Annyira szeretlek, köszönöm… Nagyon tetszik – tartottam a karom, hogy feltehesse a csodás ékszert.

Egy hang megszólalt a hangos bemondóba: -Kérem kezdjék meg a beszállást a Frankfurtba tartó repülőre.

-Indulnom kell. – felálltam és összeszedtem magam.- A rózsáimmal mi lesz?
-Nyugodj meg, mind megvár téged az otthonomban. Cukorral vannak átitatva, szóval elhervadni azt nem fog. – világosított fel a részletekről.
-Ohh… értem… Nos, akkor nagyon szépen köszönöm ezt a csodás hetet! Itt a számom… - nyújtottam át neki. – Ha nagyon hiányoznék, mobilon elérsz!

Elvette a számot és meg egyszer szorosan átöleltük egymást búcsúzásképpen.

-Örülök, hogy felém sodort az élet. Szeretlek Jess. Nagyon vigyázz magadra. –súgta a fülembe.
-Szeretlek – mondtam, majd vissza sem nézve elindultam a csomagellenőrzőbe és felszálltam a gépre.

Kényelmesen elhelyezkedtem, mikor megszólalt a telefonom.

-Hallo?- szóltam bele bizonytalanul.

-Már is hiányzol nekem! – mondta a hang.

-Ohh… te is, de bírd ki nélkülem egy kis ideig. Nemsokára újra látjuk egymást, Niall.

-Megígéred?

-Ígérem. – majd letettem a telefont, és megkezdtem utamat Franciaország felé.

Egy lány, öt csalódás 6/1

HÓFÖDTE CSODÁLAT

Kiss In The Snow

Ami azt illeti kicsit meglepődtem Niall reakcióján, mivel én végig azt hittem, hogy Ő csak barátként tekint rám, de be kellett látnom, hogy ő többet érez irántam, puszta baráti kapcsolatnál. Nem akartam megbántani, hisz olyan édes és a bókok is jól esnek tőle, de én jelen pillanatban nem szeretnék párkapcsolatot.

Hogyan utasítsam el, hogy ne értse félre? - őrlődtem magamban. Tapasztalatlan és félénk voltam ilyen téren, habár sok pasi szaladt utánam én mindet egytől egyig leráztam.

-Kmm... - megköszörültem a torkom és elhúzódtam tőle - Niall... írtó aranyos vagy és tényleg nagyon nagyon kedvellek, de...

-De nem tetszem neked - vágott bele  a szavamba és engedett az ölelésből.

-Nem, nem... - tiltakoztam - nem erről van szó, mert nagyon is tetszel nekem...

-Akkor meg mi tart vissza? - vágott bele a szavamba ismét. Megfogta a kezem és mélyen a szemembe nézett.

Majdnem elolvadtam, úgy bámult rám, de nem engedhetek a csábításnak. A levegő is izzott körülöttünk, úgyhogy jobbnak láttam, ha most kimegyek egy kicsit, mielőtt olyat teszek, amit még megbánok. Nem válaszoltam a kérdésére egyszerűen nem jutott eszembe semmi ésszerű magyarázat, könnyebb volt menekülni.

-Most egy kicsit ki kell mennem... - mondtam, mire ő felállt és készítette a kabátját, gyors váltás - ömm... a mosdóba.

***

Niall szemszöge: (míg Jess a mosdóban van)

Miután Jessica faképnél hagyott, elkezdtem a fejemet verni az asztalba.

- Hülye... hülye... hülye... Miért rontasz el mindent?
Szenvedésemet, egy eget rengető gyomorkorgás szakította félbe hú nagyon éhes voltam. Amíg várakoztam támadt egy hatalmas ötletem, elvileg énekes lennék Anglia leghíresebb bandájában, vagy mi a fene. Tudom már, hogy hogy szerzem meg magamnak a lányt. Gyorsan kiszaladtam a csokizó melletti sütizőbe, ahol felvásároltam a fél hűtőt. Mivel nem tudtam, hogy Jess milyen sütit szeret, ezért vettem egy kicsit ebből is, abból is, hogy kedvére tudjon majd válogatni. Volt köztük csoki, citrom, eper és dobostorta, valamint sok apróbb sütemény.

Visszamentem a csokizóhoz, ami előtt egy csöves gitározott... hümm... ez épp kapóra jön gondoltam. Odamentem hozzá, és megvettem a gitárját, igaz, hogy ennyi pénzért 6 másikat vehettem volna rajta, de nem számított. Beálltam hát a helyemre és vártam.

***

Miután végre valahára kikecmeregtem a mosdóból, szomorúan láttam, hogy Niallnek hűlt helye és az üres fórrócsokis bögrék mellett is ott virítottak a dollármilliók! (Font) Rosszul éreztem magam, amiért nem tudtam elbúcsúzni tőle, és csak úgy faképnél hagytam. Megköszöntem a pultos fiúnak a forrócsokit, majd lehorgasztott fejjel kisétáltam az épületből. Mikor kiléptem, legnagyobb meglepetésemre Niall, ott állt, a kezében egy gitárral, és énekelni kezdett.

" Baby you light up my world like nobody else
The way that you flip your hair gets me overwhelmed
But when you smile at the ground it aint hard to tell
You don't know
Oh Oh
You don't know you're beautiful
If only you saw what I can see
You'll understand why I want you so desperately
Right now I'm looking at you and I can't believe
You don't know
Oh oh
You don't know you're beautiful
Oh oh
That what makes you beautiful "

Miközben énekelt, egy kissebb tömeg gyűlt körén, köztük sikoltozó tini lányok, papírral a kezükben. Nem értettem, de jelen pillanatban ez nem is nagyon foglalkoztatott. Hihetetlen érzés volt, olyan zavarban voltam, hogy kezeimet az arcomra téve, tűz forró melegséget éreztem, hogy talán még egy jéghegy is megolvadt volna mellettem. A tekintetünk összeforrt és levakarhatatlan mosoly ült ki mindkettőnk arcára. Különös érzés fogott el, ahogy közeledett felém a gyomromban mintha megannyi kis színes lepke csapkodta volna szárnyait, a színem is hevesebben kezdett el verni és libabőrös lettem... AMAZING!

Még a hó is elkezdett szállingózni. Véget ért a szám, ekkor már olyan közel kerültünk egymáshoz, hogy nem tudtam visszafogni a bennem rejtőző aprócska állatot, így hát a fülébe súgtam azt a szót amit ezekben a pillanatban éreztem iránta.
-Szeretlek - mondtam, mire ő átölelt és egy csókot lehelt mézédes ajkaimra!♥

(Szerzői megjegyzés: Csak azért volt mézédes Jess ajka, mert pont most kentem be a számat mézes szájfénnyel! :"D)

Egy lány, öt csalódás 6/1

Hófödte csodálat

Snow White Night

Már lassan egy hete, hogy Írországban tartózkodtam, de most végre kiszabadulok a Szanatórium hotelének rabságából és snowboardozni megyek. El kezdtem hangolódni, a mered veszélyes lejtőkre és a nagy hótömegre, ami csak rám vár. Aznap különösen fagyosra fordult az idő, így hát rétegesen öltözködtem. Felülre került a piros kabátom és a szivárvány színben pompázó sapkából, sálból, kesztyűből álló, saját kézzel kötött téli szettem! Hümm… ha jobban belegondolok ez az, ami legjobban jellemez engem, a színek… elég színes egyéniség vagyok… Ez most mind egy… Alulra felvettem egy tarka hópihés és eléggé bélelt cicanacit valamint a 10centi magassággal megtoldott hupikék csizmámat. Úgy néztem ki, mint egy gyilkos jeti… Hahaha…

Miután elkészültem, kimentem hát a pályára és elindultam a legmeredekebb egyben nehezebb szakaszon. Ahogy siklottam lefelé, felszabadultnak éreztem magam, mintha újult erőre kaptam volna, csodálatos érzés volt. A következő pillanatban hirtelen megindult a boardom és irányíthatatlanná vált, már a hegy lábánál tartottam mikor becsúsztam a kasszánál tolongó tömegbe, és ledöntöttem a lábáról egy fiút. Az orrunk összeért, csak bámultam bele a kék íriszekbe. Eltoltam magam, hogy jobban szemügyre vethessem áldozatomat és a legnagyobb meglepetésemre az a fiú volt, akire a repülőtéren is rátörtem.

-Te? – nevetett bele az arcomba Niall.
-Ezt nem hiszem el… -csodálkoztam, miközben legördültem róla és felsegítettem.
-Még a végén kilapítasz engem… - kis szünetet tartott, míg végignézett rajtam – Mondjuk ennek kifejezetten örülök… - mondta miközben leporolta magáról a havat.

-Micsoda? – értetlenkedtem – Te annak örülsz, hogy még a végén kilapítalak? Mellesleg nincs olyan szerencséd, mert alig nyomok 56kilot. – karba fontam kezeimet és játszottam a sértődöttet.

-Nem dehogy, ne érts félre, csak örülök, hogy újra összefutottunk… - idegesen tördelte a kezeit, majd kibukott belőle a kérdés – Nem lenne kedved velem meginni egy kis forró csokit?

Nem számítottam  meghívásra, de udvariasan elfogadtam, így legalább nem egyedül unatkozom és száguldozom majd a gyilkos lejtőkön.

-Jó, legyen! Banánosat kérek!
-Komolyan mondod? Nekem is az a kedvencem. – mosolygott teli szájjal.

A csokizóhoz menet sokat beszélgettünk, megkaptam a piros mikulás lány és a Rudi rénszarvas becenevet, az utóbbit a hidegtől kipirult nózim miatt. Megtudtam, hogy Angliába lakik a barátai, és ő is sokat utazgat, akárcsak én. Meghívott az ottani lakásába, ha egyszer arra járok, már pedig fogok mert nekem is állandó lakhelyem van Holmes Chapel közelében.

Mire megérkeztünk a csokizóba már kezdett szürkülni az égbolt. A helységben lágy karácsonyi zene szólt, a falak vörös árnyalataiba öltöztek, a lámpák helyett kék színben pompázó sorégők függtek a boltívek mentén, az asztalon pedig 1-1 kis méretű lámpás égett. Nagyon hangulatos volt. Miután körülnéztünk helyet foglaltunk az egyik félre eső kis sarokba, ahonnan mindenre jól ráláttunk, de a kíváncsiskodó szemek elől mégis rejtve volt, és kikértük a banános forró csokikat.

-Hümm… Nagyon finom. - nyaltam meg a szám szélét. Ő viszont úgy bámult rám, mint egy gyémántokkal kirakott mikrofonra, vagy tudom is én mire. A szemei csillogtak és csak úgy itta minden egyes szavamat. Lehet, hogy még azt sem tűnt volna fel neki, ha a el kezdek mesélni a nagymamám liba fos színű literes bugyogólyáról. Egy kicsit kezdett zavarni, hogy csak én beszélek, ő meg csak halgat.
-Ömm… NIALL! – rángattam meg a kezét, mikor mát tényleg elfogyott a türelmem.

-Szerencsés fiú lehet – sóhajtott.

-Mi? Vagy ki? Mivan? – értetlenkedtem.

-Az a fiú aki birtokol téged.

-Jaa.. így már értem, de nincs barátom – mosolyogtam, majd gyors komor arckifejezésre váltottam – De amúgy sem vagyok holmi tárgy akit bárki is birtokolhat.

-Ne haragudj nem úgy értettem – simogatta meg az arcom, majd belekortyolt a forró csokijába – a múltkor megfeledkeztem valami fontos dologról.
-És pedig?
-Elfelejtettelek emlékeztetni téged, mennyire szépek a szemeid – mondta, majd közelebb húzódott hozzám, átkarolt és egy puszit nyomott a pirospozsgás orcámra.

Egy lány, öt csalódás 6/1

Hófödte csodálat

Boy at the airport

 A nevem Jessica Millor a kalandor, vagyis, hát a barátaim már csak így emlegetnek. 18 éves vagyok, amikor csak tehetem járom a világot. A kalandvágyam az, ami hajt engem, hogy elinduljak egy ismeretlen, számomra még felfedezetlen országba. Szebbnél szebb helyeken jártam már, tanulmányozva a hegyek meredek lejtőit, a síkságok vízre szomjazó pusztáit és a tengerek rejtelmes mélységét. Utazásaim során megismerkedtem a helyi kultúrákkal, szokásokkal és megannyi érdekes emberrel találkoztam. Mázlistának érzetem magam, hogy mindez megadatott nekem.

Az egyik télen történt meg velem, hogy nagyon beteg lettem és az orvosom egy külföldi utat javasolt a gyógyulásom érdekében, egyenesen Írország északi-keleti részére. Ez nem lett volna annyira rossz, csak az aggosztott, hogy az ottani napi csúcshőmérséklet aligha eléri a +3 fokot, de nem volt mit tenni, oda kellett utaznom.

Gyorsan haza is siettem orvosomtól, majd gyors jegyfoglalás után, bedobáltam a bőröndömbe a legmelegebb cuccaimat és kifosztottam a vészhelyzet esetére fenntartott széfemet. És ez márpedig vészhelyzet, mivel az egészségi állapotomról volt szó. Elindultam a repülőtérre, ami hamarosan fel is szállt. Pár órás viszonytagságos út után meg is érkeztem Belfastba. Még ki sem tettem a lábam az épületből, de már az ajtóban megcsapott a kemény hideg. Néhány perc hezitálás után kisiettem az utcára, hogy minél előbb taxit fogjak. Le is intettem egyet, majd a nehéz csomagokat ráncigálva beültem a kocsiba, egyszer csak egy férfi hang csendült fel mögöttem.

-Segíthetek? – kérdezte a férfi.

A hang irányába fordultam, mikor ijedtségembe hirtelen hátraugrottam és kiestem a taxiból a csúszós, hideg és fagyos betonra. Az ismeretlen alak kiugrott a kocsiból és a segítségemre sietett.

-Szóra sem érdemes – válaszoltam, de csak akkor pillantottam fel, mikor az idegen, a kezét nyújtotta. A férfi hang mögül egy helyes, szőke, jó testfelépítésű fiú mosolygott rám vissza, gyönyörű azúrkék szemekkel. – Hűűű – akaratlanul formáltam a számmal a szavakat. Olyan hirtelen történt minden, hogy gondolkodni sem volt időm, kicsúszott a számon a legelső értelmetlen mondat!
- Nekem is van fogszabályozóm! – mosolyogtam, majd mikor leesett, hogy miket is beszélek, zavarba jöttem és elpirultam. Hihetetlenül cikinek éreztem a helyzetet, magamba mérgelődtem, hogy hogyan szúrhatom el így az első találkozást.
Fantasztikus bemutatkozás volt Jess… remek vagy… gyorsan mentsd, ami még menthető.
-Szia, Jessica vagyok – nyújtottam kezed, amit ő elfogadott.

-Szia…ömm…én Niall.

Furcsa, mintha némi félelmet éreztem volna a hangjában mikor bemutatkozott, talán csak zavarban van, vagy ennyire rémisztő lennék, lehet azért néz ennyire? Mivel elég szótlannak bizonyul Niall, így én folytatom a beszélgetés.

-Figyelj ne haragudj, hogy beültem a taxiba, nem tudtam, hogy foglalt – magyarázkodtam.

-Semmi baj…- fogadta el bocsánatkérésemet –Talán, ha már így alakult mehetnénk együtt is nem?
-Jó lenne, de én még nem tudom merre induljak, el kellene jutnom ide. – mutattam meg a helyszínt a térképen amit az imént húztam elő a belső kabátzsebemből.
-Szanatórium? – megütközve nézett rá – Minek mész te oda?

Nem akartam, hogy bárki is megtudja, miért jöttem el ilyen messzire, és egyáltalán azt, hogy olyan betegséggel küzdöm amit ha nem keleznek meg is ölhet.

-Ömm..aaa..aa… Nagymamámhoz jöttem látogatóba. – válaszoltam gyorsan, hogy hihetően hangozzon, de nézéséből ítélve, nagyon is átlátott rajtam, és tudtam, hogy sejti az igazi okát utazásomnak.

-Hát jó… akkor is jöhetsz velem, mert a szüleim nem laknak messze a szanatóriumtól.

Meg sem várta, hogy belegyezzek a döntésébe, felkapta a csomagjaimat és berakta a csomagtartóba. Az út hosszú volt, és nagyon sokat beszélgettünk ezalatt az idő alatt. Hihetetlen de Niall közelében megfeledkeztem még a hidegről is, olyan nyugodtnak és biztonságban éreztem magam mellettem, mintha csak a bátyám lenne. Mikor megérkeztünk az uticélhoz, elbúcsúztunk egymástól, és fogalmam sem volt róla, hogy valaha látom-e még azokat a gyönyörű szemeket.

Niall szemszöge:

Mikor hazaértem, rögtön tárcsáztam a srácokat.

-Vas Happenin’? – ordított bele Zayn a telefonba.
-Na hallo. Képzeljétek srácok, mi történt ma velem… a legnagyobb dugóba keveredtem a reptéren, mikor egy lány kivágta a kocsiajtót és beszállt mellém a taxiba. Ráköszöntem, mire ő kiesett a kocsiból…
-Biztos megijedt tőled. – fakadt ki a telefonba Harry.

-Megfésülködtél te reggel? – folytatta Louis.
-Shh… had fejezze már be. – kérlelte a srácokat Liam.
-Szóval… kiesett a kocsiból, és én a segítségére siettem…
-Micsoda lovag. – ájuldozott a telefonba Zayn.
-A lány varázslatosan festett, akár egy hercegnő, szőke haja az arcába omlott, és a kék szemei csak úgy sugároztak a boldogságtól. Mikor bemutatkoztam neki, kicsit megrémültem… nem tudtam, mire számítsak, azt hittem el kezd majd sikoltozni és letépi róla még a ruhát is. De nem ismert fel, úgy tűnik nem találkozott még a bandánkkal. – mesélte Niall.
-Bírtad volna mi, ha letépi rólad a ruhákat?
-Nem Harry… nem bírtam volna, de szívesen találkoznék még vele a közeljövőben, de sajnos erre semmi lehetőség, ugyanis én hülye fejemmel el felejtettem elkérni a telefonszámát. Szóval lehet, hogy életemben először és utoljára láttam egy ilyen elragadó és bájos hölgyet mint Jessica.