Egy lány, öt csalódás 6/1

HÓFÖDTE CSODÁLAT

Bye Bye Ireland

Az este további részében csak egymással foglalkoztunk, de több csók nem csattant el köztünk. Nem akartam... Nem azért mert nem esett jól, hanem mert tiszteletben akartam tartani az elveimet, és amúgy sem állok készen egy új kapcsolatra. Ezen az estén nagyon közel álltam hozzá, hogy a barátság átcsapjon valami sokkal erősebb érzésbe… Gyengülök, egyre csak kívánom Niall ölelését és csókjait amivel beborítja arcom minden felületét. Nem tudom, még meddig tudom türtőztetni magam, hogy ne adjam át magam neki, mint testben, mind lélekben. Remélem, vagyis inkább merem ajánlani magamnak, hogy ez is egyfajta fellángolás legyen, akárcsak a régi kapcsolataimnál, már ha azokat lehet annak nevezni. Szánalmas egy kislány voltam akkoriban, de most, úgy érzem egyfajta fordulatot vett az életem, mert rátaláltam arra az emberre, aki mellett teljes biztonságban érzem magam, és most nem szerelemről beszélek, hanem a legszorosabb barátságról, ami valaha létezett!

A csókot követően, Niall elvitt egy helyre, ahonnan belátni az egész várost és a hegyek mögött megbúvó sarki fényeket. Az ég sziporkázónak tűnt a színes fénycsóvák végett. Meseszép volt, úgy éreztem maham, mintha haza értem volna hosszú utazásomból, de tudtam ez csak ábránd, mert holnap tovább kell állnom innét, és ezt valahogy meg kell mondanom Niallnek is.

-Niall… figyelj… - kezdtem bele mondandómba kissé bátortalanul.
-Hümm? – válaszoltam, de továbbra is a fényeket nézte.
-Elmegyek.
-Jól van mennyünk, úgy is eleget láttam már a fényeket. – majd felállt és összehajtogatta a kockás plédet, ami védett minket a fog vacogtató hidegtől!

-Nem érted – állítottam meg – Én holnap elmegyek… Itt hagyom Írországot.Határszünet, Niall lefagyott… 

Most mi van? Gondoltam magamban. Csak nézett rám, mint egy idiótára aki most szökött az elmegyógyintézetből és nem tudja hol van. Végül elkezdett velem kiabálni.

-Micsoda? – kérdezte – Nem teheted ezt velem – kalimpált össze vissza a kezével, megkerülte a kocsit, szétrugdosta a hókupacokat, végül földhöz vágta a takarót.

-Te is tudtad, hogy ez nem fog örökké tartani.

-Nem, de tudtad… de neeem… nem mehetsz el, nem hagyhatsz itt...
-Kérlek ne nehezítsd meg…- odamentem hozzá és megfogtam a kezét, de ő szó nélkül elrántotta és beült a kocsiba, amivel ide jöttünk, ha netán tán nem említettem volna.

A kocsiban fagyos volt a hangulat, egy szót sem szóltunk egymáshoz. Nem értettem Niall viselkedését, hogy lehet ennyire önző és gyerekes? Mikor megérkeztünk a Hotelhoz, kiszálltam és visszahajoltam a sofőrülés ablakába.

-Nem értem miért kell így elválnunk egymástól, de tiszteletben tartom a döntésedet. Nagyon hiányozni fogsz nekem. – mondtam elfúló hanggal, már a sírás fojtogatott.

-Mikor mész? – kérdezte, de még mindig nem tisztelt meg a tekintetével.

-Holnap reggel. 6-kor indul a gépem.

-Akkor jó utat. – mondta egy erőltetett mosoly kíséretében.

- Kösssz… szia.

Még le sem vettem a könyökömet a kocsi ablakából, már el is hajtott nagy farolások közepette. Elképesztően rosszul esett Niall viselkedése, azt hittem ennél többet jelentek neki, de már tudom, hogy csak megjátszotta az érzéseit és nem jelentek neki az ég egy adta világon semmit sem. Sírni akartam, de nem ment. Még mindig az éjszaka járt a fejemben… és próbáltam arra koncentrálni, hogy úgy emlékezzek a fiúra, mint mikor önfeledten kacagtunk a nagy semmin bele az éjszakába. Gyorsan lezuhanyoztam, majd lefeküdtem, mivel alig 5óra múlva kelnem kell, hogy tovább állhassak.

Hajnalban felkeltem és ránéztem az órára. OMG!! 4:30? Fél órán belül, kint kell lennem a repülőtéren! Mit a tornádó úgy készültem el a reggeli teendőkkel, gyorsan taxit fogtam és már kint is voltam a repülőtéren. Miközben utaztam átgondoltam az itt töltött csodás perceket és mélységesen sajnáltam, hogy a tegnapi napom úgy végződött ahogy végződött. Most sírtam… nem bírtam tovább. Szörnyen fog hiányozni az Ír manóm és még a kapcsolatot sem tudom vele tartani, ugyanis számot azt nem cseréltünk!

Beléptem a reptér épületébe és körülbelül 100 vagy inkább több száz rózsa borított mindent és közönségek rengetege figyelt engem. Nem értettem mi történt, de mikor Niall kilépett az egyik nagyobb Rózsa halom mögül, mindent megértettem. Lerogytam csomagjaimra és kifakadt belőlem a sírás, egyszerűen nem tudtam abbahagyni, ugyanakkor fogalmam sem volt, hogy miért is sírok. A gesztus miatt, vagy mert itt kell hagynom őt! Mikor felnéztem Niall már ott volt mellettem.

-Ne haragudj rám a tegnapiért, egész este gondolkoztam és rájöttem, nem engedhetlek el így téged. Azt szeretném, hogy úgy emlékezz rám, mint a legjobb barátodra, és ne úgy, mint egy sértődős majomra. Nem akarom, hogy elmenj. Bár csak maradhatnál. – mondta miközben ott guggolt előttem, és törölgette a szemeimről a leázott festéket.

-Nagyon bántott, a tegnapi viselkedésed, de ezennel megbocsátok. Bár csak maradhatnék, de nem lehet. Nagyon nagyon fogsz hiányozni! – mondtam hüppögve, majd szorosan átöleltem és beszívtam a fiú friss illatú parfümét, hogy valami emlékeztessen rá. A kedvenc parfümöm férfi változata.
-Ezt még szeretném neked adni, hogy mindig emlékeztessen rám. – előhúzott zsebéből egy karkötőt, amin egy nagy hotdog díszelgett.

Elnevettem magam.
-Tudod, hogy mindig emlékezz az éhenkórászra. – kacsintott.

-Annyira szeretlek, köszönöm… Nagyon tetszik – tartottam a karom, hogy feltehesse a csodás ékszert.

Egy hang megszólalt a hangos bemondóba: -Kérem kezdjék meg a beszállást a Frankfurtba tartó repülőre.

-Indulnom kell. – felálltam és összeszedtem magam.- A rózsáimmal mi lesz?
-Nyugodj meg, mind megvár téged az otthonomban. Cukorral vannak átitatva, szóval elhervadni azt nem fog. – világosított fel a részletekről.
-Ohh… értem… Nos, akkor nagyon szépen köszönöm ezt a csodás hetet! Itt a számom… - nyújtottam át neki. – Ha nagyon hiányoznék, mobilon elérsz!

Elvette a számot és meg egyszer szorosan átöleltük egymást búcsúzásképpen.

-Örülök, hogy felém sodort az élet. Szeretlek Jess. Nagyon vigyázz magadra. –súgta a fülembe.
-Szeretlek – mondtam, majd vissza sem nézve elindultam a csomagellenőrzőbe és felszálltam a gépre.

Kényelmesen elhelyezkedtem, mikor megszólalt a telefonom.

-Hallo?- szóltam bele bizonytalanul.

-Már is hiányzol nekem! – mondta a hang.

-Ohh… te is, de bírd ki nélkülem egy kis ideig. Nemsokára újra látjuk egymást, Niall.

-Megígéred?

-Ígérem. – majd letettem a telefont, és megkezdtem utamat Franciaország felé.