Egy lány, öt csalódás 6/2

VARÁZSLATOS HANGHATÁS

Mysterious Boy

Következő úti cél Kréta szigete, de úgy döntöttem megállok félúton és eltöltök egy kellemes hetet Párizsban, a szerelem városában. Az a hír járja, hogy ezen a helyen, mármint Franciaországban, még a legdurvább szívek is meglágyulnak. Hihetetlen sok látnivaló van, ahol rengeteg új élményben lehet részesülni. Talán ezért vonz ez a hely? Az élmények miatt? Ki tudja? Na de ez most tökéletesen lényegtelen.

Az első napomat, csak látnivalóknak és a városnak szenteltem. Nagy nehezen ki  is béreltem egy taxit aznapra, de így sem volt könnyű dolgom, mivel egy szót sem tudtam franciául.

-Elnézést…ömm… Möszjő… el szeretnék menni ide… - mutattam a sofőrnek, egy firkát, ami a diadalívet akarta ábrázolni. Ő csak nézett rám nagy boci szemekkel, nem értette, hogy mit akarok.

-Áhh a francba! – mérgelődtem, majd eszembe jutott, hogy nálam van a kisokos kalauzom. Onnan meg tudom mutatni a képet.

Alig fél órába telt, már is ott álltam a diadalív lábánál. Kiszálltam a taxiból, majd előre sétáltam a téren, hogy megfelelő szögből tudjam fényképezni, az építményt. KATT-KATT-KATT, csak úgy pörögtek a képkockák. Elegendő képet csináltam, tehát visszanéztem az imént készítetteket, hogy töröljem a kevésbé jókat. A bagy keresgetések közepette, ráakadtam egy különösképpen ékes darabra, majd felnéztem a kamerámból.

-Hű de gyönyörű!
-Akárcsak te. – szólalt meg egy hang a fülem mellet.

Hirtelen megfordultam, de nem állt ott senki. Fura biztos csak képzelődöm, és a lelkiismeretem válaszolgat. Hahaha. Mikor visszafordultam, egy nálam fél fejjel magasabb fiú állt, egy rózsát nyomott a kezembe, majd rám kacsintott.

-Milyen aranyos ebben a szerelésben – jelentettem ki magamnak, miközben beleszagoltam a vörös rózsa szirmaiba.

A fiún, fehér vászoncipőt, szürke pólót, fekete kantáros (huzentróglis) gatyát viselt, barna haja csinosan oldalra fésülve, arcán aranyos, ugyanakkor sejtelmes mosoly ült. Istenem, de édes, még mindig a hatása alatt voltam, mikor feleszméltem ábrándozásomból a fiú már nem volt sehol.

Fürkésztem a teret, de nem láttam mást, néhány ajándékbódénál és a sok szerelmesen andalgó párocskánál. Egy idő után feladtam a keresést, el is fáradtam így hát leültem a hozzám legközelebb álló padra, rá fél percre megláttam a fiút, amint épp gerléket kerget. Várjunk csak, jobban megnézve a jelenetet, talán nem is hajkurászta őket, hanem inkább a galambok kergették őt. Jót nevettem a látottakon, viszont mikor oda akartam menni hozzá, jött a francia sofőr, hogy eleget időztünk itt, jobb lenne, ha továbbállnánk. (mindezt, Activityzve).

Elindultunk a szálláshelyre, mire odaértünk, addigra már beesteledett. Rendeztem a számlákat, a taxissal és a hotellel is, mire közölték velem, hogy a legfelső emeletem található a Luxus lakosztályom. DEJÓÓ, most mászhatok fel odáig. Repestem az örömtől, mit ne mondjak. Miután nagy nehezen felcammogtam, körül sem néztem a lakosztályba, hanem egyből beálltam a zuhany alá, hogy minél előbb bezuhanhassak a pihe puha ágyba. Miután befeküdtem az előbb említett kényelmes ágyba, nem tudtam elaludni. Órákig forgolódtam, tehát elhatároztam, hogy ma a teraszon töltöm az éjszakát. Ki is mentem a kedvenc bögrém, benne tűzforró csipkebogyó tea társaságában, és helyet foglaltam a kovácsoltvas szép mintázatú széken. A kilátás gyönyörű volt, a horizonton a lenyugvó nap halványan ott derengett még az égbolton, de már a csillagok is megjelentek. A város fényei csak úgy ékeskedtek, de mind közül a velem szembe lévő Eiffel torony ékeskedett. Már majdnem elbóbiskoltam, mikor a mellettem lévő terasz ajtaja kivágódott. Abban a pillanatban a földre zuhantam és belekapaszkodtam a balkon egyik vastagabb oszlopába.

-Ezt nem hiszem el, nem megy ez most nekem. – hallatszott át a teraszról – Hiányzik valami. Valami ami… Áhh… Na még egy próbát.

I won't let these little things 

Slip, out of my mouth, 

But if it's… 

A bögrémet szorongatva hallgattam a sarokba az éneket, ami elképesztően hangzott, nem bírtam ki… annyira kíváncsi voltam ki is ez a dalos pacsirta, hogy átkukucskáltam a perem fölött. Igen csak meglepődtem, hisz ő adta nekem a rózsát a téren. Annyira csábított a dal, hogy hangosan felsóhajtottam.

-Varázslatos hanghatás!

Mihelyst kimondtam, a fiú abbahagyta az éneklést, és felém pillantott, én gyors lehúzódtam és lapultam amennyire csak lehetett. Vártam egy pár percet, mikor ajtócsapódást hallottam, újra felkapaszkodtam a peremre, de ekkor két türkizkékeszöldes szempárral találtam szembe magam.

-Szia – köszönt rám az idegen.

-Hjahjj… - hátráltam, mert megijedtem, de gyorsan rendeztem vonásaimat – Vagyis, sziia! Jessica vagyok. – mosolyogtam.

- Jessy… milyen gyönyörű név, akárcsak az, aki viseli. – bókolt, majd bemutatkozott – Én, pedig Louis… Louis Tomlinson.